FELKÉSZÜLÉS A KAPOSVÁR ELLEN

A szerdai, Vasas elleni találkozó után nem sok pihenőjük volt az UTE röplabdás lányainak, hiszen pénteken délelőtt és délután újabb felkészülési mérkőzés várt rájuk. Ellenfelünk mindkét esetben a Kaposvár együttes volt.
A délelőtti összecsapáson három serdülővel a keretben, illetve a nem iskolában/munkahelyen levőkkel álltunk ki. Az eredmény tekintetében megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint „csak” 2:1-re, van, aki szerint 5:0-ra győztünk. :)
A délutáni mérkőzésen öt hiányzónk is volt. Olivia Humphries, Józsa Zsuzsa, Horváth Petra, Szabó Dorottya valamint Grózer Anna nélkül, de újra Ancsin Kittivel a keretben léptünk pályára.
Az első szettben mi szereztük meg a vezetést és végig több ponttal is vezetve (9:6, 14:8), néha kicsit hullámvölgyben kerülve győztünk 25:20-ra.
Sajnos a második játékrészben fordult a kocka és ellenfelünk kezdett jobban. 3:7-re, majd 5:11-re is vezetett. Innen egy szép sorozat után 14:12-re fordítottunk, majd egészen 24:24-ig nálunk volt az előny. A végjátékban nem koncentráltunk eléggé, így a Kaposvár két pontot szerezve 24:26-ra nyert.
A harmadik játszmában is ellenfelünk szerezte az első pontot, majd 3:3 után átvettük a vezetést és 13:10-re, 20:15-re elhúzva 25:18-ra nyertünk.
A negyedik szett az időhiány miatt egy rövidített, úgynevezett aranyszett volt, ami csak 15 pontig ment. 7:7-ig folyamatosan a Kaposvár vezettet, majd újra sikerült elhúzniuk. 14:14-nél csapatunknak sikerült megszerezni a tizenötödik pontot, ám a szabályok szerint ilyenkor két ponttal kell nyerni, ami nem nekünk sikerült, így 15:17-re győzött ellenfelünk, így 2:2-vel végződött a péntek délutáni mérkőzés.

forrás és fotó: utevolley.hu

Készíts ingyenes honlapot Webnode